Miért pont keresztény kalandregény?

Nagyjából tizenhat éves voltam, mikor az Optyinai Remeteséget az állam visszaadta az ortodox egyháznak. Apukámmal (Lepahin Valerij) és az egész családdal ekkor odalátogattunk. A kolostor siralmas állapotban volt, ráadásul az állandó esőzések miatt egy komplett sártengerré változott. Azt, hogy mit tettek a templomaival a kommunisták, a Vérvörös Húsvét című könyvben is olvashatják.

Élt ott akkoriban (1990-es évek) egy festőművész, aki a bohém moszkvai művészvilágból menekült a lelki élethez. Dmitrij Jermolajev kitanulta az ikonfestészetet, és így nélkülözhetetlen tagjává vált a monostornak. Éjjel-nappal festett, nem is csak ő, hanem az a fáradhatatlanul dolgozó ikonfestő csapat , akit maga mellé gyűjtött. Esténként nagyokat beszélgettünk az akkor még világiként ott élő Dmitrijjel.

Az ő sorsa nagyon érdekes és megrendítő, szeretnék még róla írni. Ennek a blognak a témája miatt azonban most ugrok pár évet az időben. Szinte évente látogattuk a kolostort. Egyik alkalommal nagy szomorúság uralkodott rajtam. Amikor Dmitrij (Ilarion atya) látta, hogy nem lehet engem jókedvre deríteni, előrántott a reverendájából egy regényt, a címe ez volt: "Kasszandra útja, avagy kalandok a makarónival". Rám parancsolt: "Olvasd el! Ez egy ortodox akciófilm!" Mesélt arról, hogy az írónő regényei mekkora vitákat váltanak ki, de mégis, mennyi embernek segítenek megtalálni az utat az ortodoxiához.

Eltelt egy kis idő, mire rászántam magam, hogy a fura című könyvet olvasni kezdjem, de azután nem tudtam letenni. Hát így indult az a folyamat, amelyben a Voznyeszenszkaja-regények fordítása döntő szerepet kapott. Olvassák szeretettel az ortodox akcióregényeket!