János atya feljegyzései között olvashatunk egy olyan feljegyzést, amely nagyon hasonlít Radonyezsi Szt. Szergij életének egy epizódjára: "Éjjel - emlékszik vissza - szerettem felkelni, hogy imádkozzam. Ilyenkor mindenki alszik, csend van. Nem féltem imádkozás közben, és leggyakrabban azt kértem, hogy adjon nekem az Isten értelmet szüleim vigasztalására. Ahogy most visszaemlékszem, egyik este ismét mindenki lefeküdt aludni, csak nekem nem jött álom a szememre. Mint korábban, úgy most sem értettem semmit az aznapi anyagból, nem tudtam megjegyezni semmit. Olyan csüggedés vett erőt rajtam, hogy térdre borultam és buzgón imádkozni kezdtem. Nem tudom, sokáig voltam-e ebben az állapotban, de egyszer csak mintha valami hirtelen megrázott volna. Mintha lehullott volna egy lepel a szememről, mintha kinyílt volna az értelem a fejemben, világosan magam előtt láttam az aznapi tanórát. Tisztán láttam a tanítómat is, még arra is emlékeztem, miről beszélt. Olyan könnyed, olyan örömmel teli lett a lelkem! Soha nem aludtam még olyan nyugodtan, mint aznap éjjel. Hirtelen virradt meg,én kiugrottam az ágyból, megragadtam a könyveimet, és - micsoda boldogság! - sokkal könnyebben tudtam olvasni, és mindent értettem, amit olvastam! Nemcsak hogy értettem, hanem meg is tudtam jegyezni, még ma is el tudnám mondani. Az osztályban már nem úgy ültem, mint régen. Mindent értettem, minden megmaradt az emlékezetemben. Ha a tanító egy számtanpéldát adott - megoldottam, és még meg is dicsértek. Egyszóval, rövidesen olyan fejlődésnek indultam, hogy már nem én voltam a legrosszabb tanuló. Minél több idő telt el, annál jobban elsajátítottam a tudományokat, és év végére az elsők között voltam, akik felvételt nyertek a szemináriumba."  

János atya gyakran látogatta az Sz. kereskedőcsaládot a Vasziljevszkij-szigeten. Ugyanebben a házban lakott három diák, akik többször is értetlenkedtek afelett, hogy mennyire népszerű János atya, és hogy mekkora tömeg gyűlik össze mindenhol, ahol megjelenik. Egyszer az az ötletük támadt, hogy kigúnyolják a kronstadti lelkipásztor gyógyító imáinak erejét, és a következő mutatványt eszelték ki. K-ij, aki hármuk közül a legszemfülesebb volt, elment Sz-ékhez és arra kérte őket, hogy legközelebbi látogatásakor győzzék meg János atyát, hogy jöjjön be hozzájuk, és imádkozzon haldokló társukért. Sz-ev majd úgy tesz, mint aki súlyos beteg, M-in pedig majd a síró testvért fogja eljátszani a "halálos ágynál". Így is lett. János atya meghallgatta K-ij kérését, ránézett és azt mondta:

- Soha nem utasítom vissza, hogy imádkozzam valakiért. Elmegyek hozzátok, de ne felejtsétek el, hogy Istennel viccelődtök!

K-ij zavarba jött, de megismételte a kérést és továbbra is erősködött, hogy a társa halálos beteg.

- Jól van, mindjárt megyek!

Nem telt el 10 perc sem, csengettek a fiatalok lakásának ajtajában. Sz-ev beugrott az ágyba és gyenge hangon nyöszörögni kezdett. M-in térdre ereszkedett az álbeteg fejénél, K-ij pedig rohant, hogy ajtót nyisson.

- Hol van a beteg? - kérdezte János atya tagoltan, nagy hangsúlyt téve a "beteg" szóra.

- Parancsoljon, bátyuska, erre tessék - fontoskodott K-ij, és a szomszédos szobába vezette a vendéget.

A beteg folytatta a nyöszörgést, M-in hüppögött. János atya megállt a lakás közepén és szemével az ikonokat kereste, de a szobában nem volt ikon. Akkor térdre ereszkedett a szoba közepén, keresztet vetett és imádkozni kezdett...

- Uram, add, hogy legyen nekik a hitük szerint... Ámin!

János atya gyorsan felkelt és búcsúzkodás nélkül kiment az ajtón. K-ij és M-in utána siettek, hogy kikísérjék a lépcsőig...

Nevetgélve mentek vissza a beteg szobájába.

- Ványa, Ványa, kelj fel, János atya elment...

- Kelj már fel, eleget játszottad a szereped, elment már...

Csakhogy a beteg már nem szerepet játszott. Teljesen lebénulva feküdt, egyetlen tagja sem mozdult, sem a nyelve, sem a keze, sem a lába, és csak az erőltetett pislogásból lehetett tudni, hogy a fiatalember él és mondani akar valamit. A rettegéstől mindkét fiú szoborrá merevedett. Nem értették, mi történik körülöttük, és csak később, amikor magukhoz tértek, akkor kezdtek el keserűen zokogni az "élő halott" felett.

- Ványa, Ványa, Istent akartuk kinevetni, bocsáss meg nekünk...

Orvosokat hívattak. Három tapasztalt orvos töltötte az egész éjszakát a beteg ágyánál, és olyan bénulást állapítottak meg, amelyből évekig tartó kúrával, vagy talán még úgy sem lehet kigyógyulni.

- Úgy tűnik, nagy szomorúság érte a társukat: az egész idegrendszere tönkrement - mondták az orvosok.

A fiatalemberek csak sírtak és nem merték elmondani az orvosoknak az igazat.

Másnap a két viccelődő az első reggeli vonattal elindult Kronstadtba. János atya estig nem ért rá, hogy fogadja őket, és amikor bejelentették a látogatóit, kiüzent nekik, hogy semmit nem tud értük tenni. M-in és K-ij egész éjjel ott szobroztak a házánál, és mikor reggel János atya kijött a kapun, a lábához vetették magukat és úgy kérték, hogy bocsásson meg nekik.

A jóságos lelkipásztor felsegítette, és a templomba küldte őket. A Liturgia után Csodatévő Szent Miklós ikonja elé állította, és mintegy két órán keresztül tanította őket. A köztiszteletben álló pásztor azzal kezdte, hogy rámutatott tettük illetlenségére, hogy nincs joguk arra, hogy az idősebbekkel viccelődjenek, aztán rátért az evangéliumi tanításra.

- Most pedig imádkozzunk - mondta János atya, mikor befejezte a tanítást.

Természetes, hogy a fiatalemberek soha életükben nem imádkoztak úgy, mint ekkor. A csodatévő élettel teli, szent ikonja eleinte haragosnak, majd egyre irgalmasabbnak tűnt számukra.

- Menjetek Isten nevében és Őt dicsérjétek.

A fiatalembereknek mintha sziklát görgettek volna le a vállukról. Érthetetlen örömöt éreztek: a lelkük ujjongott, a körülöttük lévő világot szivárványszínekben látták. Estefelé értek haza. Sz-v nyitott ajtót.

- Ványa, te vagy az? Meggyógyultál! - ölelgették a barátai.

- Majdnem teljesen. Csak a fejem nehéz és fáradtságot érzek a testemben...

Kiderült, hogy pontosan abban az órában, amikor János atya a fiatalemberekkel Csodatévő Szt. Miklós ikonjánál imádkozott, Sz-v felkelt és egyre inkább képesnek érezte magát arra, hogy irányítsa lebénult tagjait. Először a jobb keze mozdult meg. Első mozdulata a keresztvetés volt.

Felesleges hozzáfűzni, hogy a fiatalok többé nem viccelődtek a vallási és hitbeli kérdésekkel.